Több víz, több tej


Több víz, több tej

A tejhozam alakulása egyértelműen összefügg a vízfelvétellel. Ezért nemcsak a megfelelő számú itató elhelyezése fontos az istállóban, hanem  azok tisztasága is. Ezzel könnyen elérhető az állomány termelésének optimalizálása.

Az ivóvíz fontos szerepet játszik a tejképzésben, hőmérsékletszabályozásban és a tehén szervrendszerének működésében.Egy kilogramm tej előállításához körülbelül 4-5 liter friss ivóvízre van szüksége a tehénnek. A telepek számára ez azt jelenti, hogy a teheneket arra kell beállítani, hogy minél több vizet igyanak és a tejtermelést soha ne akadályozza a kevés ivóvíz felvételi lehetőség. A vízfelvétel függ a termelési periódusoktól és a környezet hőmérsékletétől. Egy magas tejhozamot produkáló tehénnek a legmelegebb napokban akár 180 liter víz is szükséges naponta. Átlagosan a tehenek 5-8 litert isznak percenként. Ez a hőségben felkúszhat 24 literre is. Előnyös, ha a víz testhőmérséklet közeli és 6-8 körüli pH-értékkel rendelkezik.

Vízfelvétel vizsgálata

Ellenőrizze le, mennyi vizet fogyaszt az állomány. Ezt a vízóra leolvasásával teheti meg (istálló vízkörébe épített), kb. 14 napon át tartó tesztperiódussal. Így megkapható az átlag felhasznált vízmennyiség. A kevés vízfogyasztás látható jelei:

  • szilárdabb, keményebb trágya
  • kevesebb vizelet
  • rendszertelen ivás, abnormális ivószokások
  • elégtelen tejhozam
  • tehenek vizeletet isznak (ez lehet só-, kálisó- és fehérjehiány is)

Ha a vízfelvétel mennyisége 15-20%-kal eltér a normaértékektől, felül kell vizsgálni a vízminőséget, az itatóvályúk számát és elhelyezkedésüket, valamint a vályúk/itatók tisztaságát.

Normaértékek

A tehenek jellegzetes szokása, hogy az álló vízfelületet éppen csak megérintik a szájukkal és hosszan szürcsölik azt. A természetes (!) szokások biztosításához könnyen megközelíthető, legalább 30×30 cm-es vízfelületet kell biztosítani.

Elegendő itatóvályú

Tehenenként 6-10 cm itatóvályú szélességgel kell számolni, feszített víztükrű itatóvályú esetén. A vályúk méretét és mennyiségét az állomány nagysága határozza meg. Ha az állományra vetített érték 6 cm alatt van, akkor további itatókra lesz szükség. Takarmányfelvételkor a legnagyobb a vízfogyasztás. Kb. 15 méretenként érdemes itatókat elhelyezni, hogy minél kevesebbet sétáljona tehén a friss vízért. Noha a tehenek naponta csupán 5-10 percet töltenek csak ivással, mégis fontos, hogy egyszerűen és könnyen hozzáférjenek az itatókhoz. Az itatóhelyen a padozat csúszásmentes és egyenes (átjárókon enyhe lejtés a trágyautak felé – szerk.), valamint olyan széles, hogy az ivó tehenek mellett szabad eljárása legyen az állomány többi tagjának is. Kisebb csoportoknál is inkább két itató legyen, hogy a gyengébb egyedek is hozzájussanak a friss ivóvízhez (csoporthierarchia –szerk.). A tehén, a napi vízfogyasztásának 30%-át közvetlenül a fejés után veszi fel. A fejőház visszahajtó út felé elhelyezett itatói jobban ösztönzik a teheneket a fejőállások elhagyására. Természetükből fakad az is, hogy a takarmányfelvétel előtt vízre van szükségük. Különösen hasznos a hűtőtartály hőcserélője által melegített vizet felkínálni.

Tiszta itatók

A vályúk/itatók ellenőrzésénél különös figyelmet kell fordítani a nyál letapadására. A tehenek orra sokszor érzékenyebb az emberekénél, így a lerakódások meggátolják a maximális vízfelvételt. Ezért az itatókat/vályúkat naponta tisztítani kell. A lefolyóval ellátott vagy billenthető vályúk/itatók nagyban megkönnyítik a rendszeres tisztítást, tisztán tartást. Mind az itatónak/vályúnak, mind az itatóhelynek, ahol a tehenek állnak ivás közben, elektromosan földeltnek kell lenniük.

Itatócsészék kötött istállóban

Itatócsészék kötött állásoknál

Itatócsészék kötött állásoknál

Az itatócsészék kialakítása nem változott a kötött istállókban. A csészék nem optimálisak a tehenek igényeinek, hogy szabad itatófelület által érintkezzen az ivóvízzel. Gyakran a csészék vízátfolyás sebessége sem kielégítő. Továbbá azoknál a kötött állásoknál – ahol két tehénre jut egy itatócsésze – a hierarchikus viselkedés miatt problematikus lehet az ivóvízhez jutás. A domináns egyed jelentősen többet iszik, így az nagyobb teljesítményre lesz képes. Ezért érdemes állásonként (tehenenként) egy itatócsészét felszerelni.

Itatóvályúk termelő istállóban

A folyamatos ürítés és tisztítás a kulcsa a maximális vízfelvételnek

A folyamatos ürítés és tisztítás a kulcsa a maximális vízfelvételnek

Fontos közös tulajdonságuk a vályúknak, hogy könnyen tisztíthatók és téli fagyvédelemmel ellátottak. A labdás itatók fagymentesek, de teheneknek – szárazonállóknak is – mégsem ajánlott. Korlátozzák a vízfelvételt és könnyen beszennyeződnek. Valamint nehézkes az ivás belőlük: a labda lenyomása közben nem tudnak lélegezni.

Az optimális megoldás a feszített víztükrű itatóvályú. Alkalmazkodnak a tehenek természetes szokásaikhoz. Relatív drága és körülményes a fagymentes vályúk beszerelése. A már meglévő vízhálózatba épített termosztátos (bi-metál), melegvizes rendszer egy jó alternatíva lehet. Az utánfolyásos vízellátás és az állandóan mozgó vízfelület megakadályozza az ivóvíz befagyását, akár -30 Celsius fokig. Egy zöldmezős beruházásnál érdemes egy olyan vízhálózatot kiépíteni, amibe keringető szivattyú áramoltatja a temperált vizet. A keringetéssel télen is el tudják látni az itatóvályúk a funkciójukat (opció lehet a plusz fűtőbetét használata – szerk.). A gyorsabb vízutánpótlás miatt nagyobb vízgerinc keresztmetszetet érdemes választani (2-3”).

Itatás nyári időszakban – itatópótló megoldás 

Olcsó megoldás, vészhelyzet esetére

Olcsó megoldás, vészhelyzet esetére

Vannak már fagymentes itatók az istállóban, de a nyári nagy melegekben a mennyiségük mégis kevésnek bizonyul? A helyzetet javíthatja az itatóvályúk mellé beállított, egy félbevágott PVC csőből kialakított itatóvályú, ami szintén könnyen tisztítható. Ez a megoldás javíthatja az ivóvíz kínálatot az istállóban, relatív olcsón. De csak fagymentes időszakban használható a “rendszer”. A télies időjárás beköszöntével a víztelenítés után, már csak a gyári fagymentes itatóvályúk használhatóak.

Összegzés

A tehenek kedvelik a könnyen megközelíthető és hozzáférhető itatókat, amikből kényelmesen tudnak hosszan vizet szűrcsölni. Mellékíz- és szagmentes ivóvíz kedvez a nagyobb vízfelvételnek. Aki az itatókon spórol, az később többszörösen visszafizeti azt. A tehenek rangsor szerint isznak, így több itatóhelyet kell kialakítani, hogy a gyengébb tehenek is vízhez juthassanak.

Tipp! Teszteljen az istállójában:

– ad a teheneknek vizet az előváróban fejés előtt és a tehenek isznak is?

– az istálló minden pontjáról könnyen megközelíthetőek az itatóvályúk?

– ha a tehenek a vályúnál vannak, könnyedén beletartják a szájukat és egyből isznak?

– a tehenek hosszan szürcsölnek a vízből és kortyoláskor elveszik a szájukat a víztől?

– a vályúk lerakódás- és algamentesek?

– elegendő víz van az itatóvályúkban?

– a fejőállásokról lejövő tehenek egyidejűleg tudnak inni?

Szerző: Dipl. Ing. Christiane Brandes
Forrás: Landwirt 13/20
Fordítás: tartastechnologia.hu

 

Megjegyzés hozzáfűzése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.